Bal oldali közlekedés

Magyarországtól eltérően Thaiföldön baloldalon közlekednek. Van aki számára ez izgalmas, van akit szorongással tölt el. Ne legyetek elbizakodottak, mert tetszik, nem tetszik szokni kell.
Az első napokban, függetlenül attól, hogy motort vagy autót bérelsz - neked is van úgy, hogy át kell menni gyalog az úton -, nagyon figyelj arra, a baj jobbról közeledik. Nem akarom túlparázni a dolgot, inkább nézzetek körül jobbra-balra többször, mint egyszerse.
Szabályok, ha szóbajöhetnek szabályok, akkor két fő csapásirány van.
Első az évek óta jól bevált és működő íratlan verzió: MINDENKI ÍGY CSINÁLJA!
Második: MEG NE PRÓBÁLD!
Ritka esetekben ez a kettőegybe esik, ilyen a körforgalom, mikor az előírás és a gyakorlat is ugyanaz, valamint a jelzőlámpák, amit az emberek nagyobb százaléka betart. Bár a piros lámpát itt sokáig veszélyes zöldnek hívták.
Záróvonal; konkrétan, bárhol átléphető. Az úttestek közepén húzódó forgalom elől elzárt terület rendszerint kanyarodó vagy éppen gyorsító sáv, de használhatod előzésre is. Na előzés! Teljesen mindegy jobbról vagy balról teszed (veled is megteszik), csak vigyázz, mert bármikor, bárhonnét jöhetnek Veled szemben. Így nem kell meglepődni, ha a Te sávodban szemből érkeznek motorosok, akik lusták átmenni a saját oldalukra pár kilométer kedvéért.
T kereszteződésben az egyenesen haladó megy és a becsatlakozó néz körül, még akkor is, ha jobbkéz szabály szerint elsőbbsége lenne. Abban az esetben, amikor azonos szélességű út - vedd észre, hogy a szélesség rangsorol utakat - merőlegesen keresztezi egymást, ott megáll a tudomány, viszont a forgalom nem. Mindenki erősen néz, figyel és egyszer csak átér. Senkinek nincs fogalma arról, hogy ki lehet a „jó”?! Ezért Phuketen az ilyen kereszteződéseket legtöbb esetben belámpázzák, ezzel segítve az áthaladást.

Motorbérlés, autóbérlés

Jogsi, sör, whisky

Minden szóbeszéd ellenére thaiföldi közlekedés nem tekint el a jogosítvány meglététől, a motorbérlők eddig eltekintettek tőle. Úgy gondolkodnak; mindegy, hogy motorozol vagy csak nézegetni szeretnéd a szállásodon, fizesd ki, van-e jogsid az a Te gondod. Ha az adott járműre nincs papírod, attól még vezetheted, de rendőri ellenőrzéskor 500 THB csekkel díjazzák, amit a helyszínen be is gyűjtenek.
Sokan jönnek "felkészülten", megcsináltatják a nemzetközi jogsit, meg zöldkártyát. Baráti társaságom nem költött még ilyen dolgokra pénzt. Ezzel nem azt mondom, hogy te se tedd!
Hallani hallottam róla, hogy megbűntettek valakit azért, mert csak az érvényes magyar jogsija volt, de személyesen még nem tudtam beszélni senkivel. Olannal viszont igen, akit azért böntettek, mert erős alkoholos befolyásoltság alatt állt. Konkrétan nem hogy a hellyel, de a y bolygóval sem volt igazán tisztában. OK, ez szélsőség, mármint az hogy így közlekedik, az hogy nincs tisztában a bolygóval sokaknál alap.
Mindezzel együtt, egy kis Chang sört még nem mutat ki a szonda. Igen szonda, mert 2016 októbertől este rendszeresen szondáztatnak random helyeken rendőrség és/vagy katonaság - HC-ben megtudod általában hol - és 2 sör már nem megy át a teszten.
Ne tedd próbára a szerencsédet, mert sokba kerül. Ha fennakadsz az ellenőrzésen az első mondás 20.000.- THB. Nyaralás költségvetését dobtad a kukába plussz minket fogsz felhívni, ha nem tudod kifizetni, hogy bajban vagy és hozzunk ki a rendőrség fogdájáról.
Volt olyan aki masszívan lecsavart 2 éjszakát mire kilehetett imátkozni.
Jó hír, ha megbüntettek akkor, 24 órára védettséget szereztél. A büntetésed cetliét gondosan megőrizve 24 órán belül csak fel kell mutatnod és nem büntetnek meg mégegszer. ..eddig így volt.

Orvosi, Kórházi ellátás

Phuket szigeten is történhet baleset, betegség a thaiföldi nyaralás alatt. Mit mikor és hogy használjatok az ilyen esetekben? Ezt fogjuk most részletesen ismertetni, hogy a turista a legjobb és egyben legköltséghatékonyabb lehetőséget vegye igénybe. Fontos tudnotok, hogy Phuket sziget meglepően fejlett, (különösen magyar ember számára!) az egészségügy tekintetében. Kórházak, elsősegély állomások, körzeti orvosi rendelők bőséges választéka áll rendelkezésre a Phuket szigeten. Azok a szigeten nyaraló turisták, akik nem állnak kapcsolatban a Thaiföldi Magyar Központtal, feleslegesen dobnak ki pénzt egy esetleges motorbaleset, hasmenés, napszúrás vagy bármi más probléma eseten. Ugyanis nincsenek tisztában a phuketi árakkal, lehetőségekkel és azzal, hogy mi hová tartozik. A helyi thai személyek, amikor egy balesetet szenvedő fehérembert látnak egyértelműen a Phuket International vagy a Phuket szigeten lévő Bangkok Hospital –t ajánlják. Mivel ők nincsenek tisztában a magyar egészségüggyel és úgy gondolják, hogy szégyenleni valók a népi kórházaik. Elmondom nektek, hogy Magyarország általános korházait figyelembe véve az itteni viszonyok jobbak. A kiemelten jó nevű kórházak pedig rendkívül drágák! Induljunk ki egy motorbalesetből, ami itt a leggyakoribb. Horzsolás-sérülések, sebtisztítása, kötözés és gyógyszerek. Mindez 100 bahtba kerül elsősegély helyen és nem fognak kitömni drága, szükségtelen gyógyszerekkel. Valamint minden további kontrol ismételten 100 bahtba fog kerülni. Népi korházban ez már 1500-2000 baht költséggel és várakozással jár. Nagy-nevű phuketi kórházakban pedig még drágább! A lenti fotók között látható magyar fiatalember gerinc műtétje Phuket szigeten a Bangkok hospital –ban, összesen 16 M forintba került. Szobája és ellátása maximális..

Orvosi rendelők

Gyomorrontás, hányás, hasmenés, napszúrás stb. esetében, Phuket szigeten ne kórházba, hanem orvosi rendelőbe menjetek! A Thaiföldi Magyar Központ ajánlott orvosi rendelő díjai, öt perc alatti megoldás esetén szintén 100 baht orvosi díj + olcsó és feltétlen szükséges gyógyszercsomag árából áll. Biztosítás kérdésében itt sem ajánlott húzni az időt! Az alábbi fotók Phuket sziget kórházait, és egy-két elsősegély helyet, orvosi rendelőt mutatnak be. Ha valakit ez a fenti soroknál még részletesebben érdekel, keressen fel minket Phuket szigeten, Karon beachen a Thaiföldi Magyar Központban!

Biztosítás

Először is egy 100 bahtos helyen szóba sem kerülhet, hiszen az ügymenetre fordított idő és mivel 90 % -ban úgysem fogadják el olyan értelemben, hogy ne kelljen fizetned felesleges. Bár a kórházak kiállítanak egy hivatalos számlát, ami alapján a magyar biztosítónak fizetnie kellene, de szerintem Ti jobban ismeritek a folytatást, hiszen Magyarországon éltek! Ritka esetekben, nagyon komoly biztosítókkal kötött biztosítás a 10 %, amikor is valóban nem kell fizetned Thaiföldön. Természetesen, ha valaki oly annyira biztos abban, hogy biztosítóját értesítve az azonnal felveszi a kórházzal Thaiföld Phuket szigetén a kapcsolatot, akkor hajrá a legdrágább kórházakba a legkisebb problémával is! Hozzáteszem, hogy egy éjszaka és ellátás a Phuket Internatinal vagy a Phuket Bangkok hospital –ban 30 000 baht körüli összeg. Ha „véletlenül” nem fizet a biztosítód, akkor ez Téged fog terhelni.

Kedvelt szállások

Phuket szállás H.C.1 szobák

H.C.1

2 ágyas szobák Nyugodt környzet medencével

  • Reptéri transzfer
  • Csendes
  • Mint, otthon
  • Free Wi-Fi
  • Légkondi
  • Kert
Olvass többet!
Phuket szállás Lakópark Villa 13

Apartman Chalong

Apartman Medencés, nyugodt csendes környezet

  • Exkluzív
  • Klimatizált
  • Free Wi-Fi
  • Medence
  • Konyha
  • EU konnektor
Olvass többet!
Rawai Beach szállás 1

Rawai Resort

Modern kellemes hotel Rawai buli negyedének szélén Phuket déli részén, Chalong és Rawai közötti

  • Klimatizált
  • EU konnektor
  • Étterem
  • Free Wi-Fi
  • Bár
  • Széf
Olvass többet!